Hasznos és szép – avagy miért illet meg minden kertet egy tároló?
Évek óta szeretettel gondozod a cserepes bazsalikomot a konyhaablakban, esetleg a muskátlikat a teraszon? Ha úgy gondolod, hogy szeretnél továbblépni, és nagyobb téren kertészkedni, akkor ne halogasd tovább a tervet: vágj bele bátran! Ha már egyszer az álmodozásból átléptél a konkrét tervezés szakaszába, a többi már könnyebben fog menni. Az se riasszon vissza, ha tapasztalatlannak érzed magad: az internettől kezdve a folyóiratokon át a gyakorlattal rendelkező ismerősökig számos helyre fordulhatsz tanácsért, de pár tippel most mi is megkönnyítjük az első lépést. A jó tervezés alapvető fontosságú. Ha már eldöntötted, hogy haszonnövényeket vagy inkább színes virágokat, fákat, esetleg cserjéket látnál szívesen a kertedben, akkor nézz utána, hogy az adott növények milyen igényekkel rendelkeznek. Néhány páros eleve kudarcra ítélt, mások azonban kölcsönösen egyfajta bio rovarriasztóként működnek. Ha pedig tartósan szép virágágyásra vágysz, akkor érdemes ízlésesen vegyíteni a különböző időben virágzó növényeket, így a késő őszt és telet leszámítva szinte egész évben gyönyörködhetsz a látványban. Néhány évelővel megtűzdelve még biztosabb és szebb lesz a hatás! Persze ha valóban nincs nagy gyakorlatod, akkor érdemes nem a legkényesebb fajokkal kísérletezni. Ha konyhakertet szeretnél kialakítani, első próbálkozásként a hagymát, paprikát, babot és a bazsalikomot javasoljuk; virágok terén pedig mutatós és nem túl igényes megoldás a napraforgó, a gyűszűvirág, a petúnia vagy akár a kúpvirág. Az öntözés egy olyan sarkalatos pont, amellyel sok kezdő kertész többet tud ártani, mint használni. A sárguló levelek ugyanis – feltéve, ha nem ősszel vagy extrém súlyos aszály idején jelennek meg – gyakran a túlöntözés jelei. A túl nedves föld és levelek pedig a gombáktól kezdve sok egyéb kártevőnek is kiváló táptalajt nyújtanak. Természetesen a „mennyi az annyi” kérdése erősen fajfüggő, de általánosságban elmondhatjuk, hogy 2,5 cm víz hetente a legtöbb növény számára elegendő. A sikeres öntözéshez mindenképp szükséged lesz egy kerti slagra, lehetőleg szórófejjel, ami elősegíti a művelet hatékonyságát. A vízsugarat inkább a földre irányítsd, mert ha a levelek túl sokat kapnak belőle, hajlamosan lesznek a rothadásra, penészedésre. Érdemes barátkozni a komposztálás gondolatával is – nem nagy ördöngösség, hiszen minimális szerves, konyhai hulladék még a legtakarékosabb háztartásokban is rendszeresen termelődik. Nem baj, ha kevés – a növényeid biztosan hálásak lesznek érte! Sőt, még az ásás során keletkezett zöldhulladékkal is nyugodtan kiegészítheted. Amennyiben fák is lombosodnak a kertedben, mindenképpen szerezz be egy jó minőségű metszőollót és lehetőség szerint lombseprőt is. Ha kellő gondot fordítasz a metszésre és a ritkításra, akkor jobban átszellőzik a lomb, és kisebb eséllyel fog szétterjedni a leveleken egy váratlan fertőzés. A földmunkák valószínűleg azon részei a kerti tennivalóknak, amelyet szinte senki sem szeret. Mégis elengedhetetlenek, így, ha kertészkedésre adod a fejed, ásóra, lapátra és gereblyére mindenképpen szükséged lesz. Az ideális ásó nyele 150-160 cm, vastagsága pedig akkor jó, ha átfogva összeér a hüvelyk- és a mutatóujjad. A helyesen végzett ásás során 20-25 cm mélyen is felforgatod a talajt, amely így levegőhöz jut, továbbá ez a művelet segíti a nedvesség áramlását és a gyökerek növekedését is. Kezeid védelme érdekében vedd fel az alapkellékek közé a kerti kesztyűt is. Egy minőségi darab a feltört tenyértől kezdve a könnyebb vágásokon, horzsolásokon át sok kisebb balesettől meg tud óvni, így ne ezen próbálj spórolni! Kerti Tároló Ha az ember nagyon akarja, valószínűleg találhat helyet ezeknek az eszközöknek a garázs vagy a kamra egyik félreeső zugában. De lássuk be: a rendszeresen használt szerszámokat fárasztó heti vagy akár napi rendszerességgel a téli gumik vagy épp a befőttek mögül előkaparni. Miért ne tárolhatnád őket egy önálló kuckóban, rendezetten és átláthatóan? Egy lucfenyőből készült, minőségi tároló kiváló megoldást kínál a problémára! Termékeink többféle méretben és formavilágban kaphatóak, így biztosan nem lesz nehéz megtalálni az ízlésednek és szerszámkészletednek leginkább megfelelőt. A kisebbek is pont elegendőek arra, hogy a legfontosabb eszközöket befogadják – a nagyobb, házikót idéző épületekben pedig akár még egy-egy kisebb munkafolyamatot is elvégezhetsz. Add meg szeretett kerti szerszámaidnak az őket megillető helyet, és válassz prémium minőségű kerti tárolóink egyikét!